Idén lettem 102 éves. A második száz évét kezdő orvosként gyakran kérdezik tőlem, mi a hosszú, egészséges, boldog élet titka. A futás? A pilates? És vajon édességet szoktam fogyasztani?
Nem, nem futok. Időnként pilatesezek. És igen, szoktam sütit enni. Valójában imádom a tortát. A kilencvenötödik születésnapomon még bele is bújtam egybe, hogy előugorva köszöntsem a vendégeket.
Közel nyolcvan éve vagyok orvos, és sok pácienst kezeltem, akik belebetegedtek a tökéletes étrend megtalálásába; majdnem belehaltak a haláltól való rettegésükbe; és szinte mind abban reménykedtek, hogy megmondom nekik, mit tegyenek a turmixukba, hogy örökké – vagy legalább néhány évvel tovább – éljenek.
Sajnos hiába töltöttem már száznál is több évet ezen a planétán, a hosszú és egészséges életet biztosító titkos hozzávalót még nem találtam meg – olyasmit legalábbis nem, amit egy turmixgépbe lehetne tenni.
De segíthetek megismerni a valódi egészség és boldogság titkát. Ennek semmi köze nincs a vitaminokhoz és az étrend-kiegészítőkhöz. Egy egyszerű nézőpontváltás a kulcsa.
Több évtizedes praxisom során arra jöttem rá, hogy az orvoslás – és az élet – lényege egészen más, mint amit az orvostudományi egyetemen tanítottak. A legtöbben úgy gondolják, hogy a gyógyítás célja a testi jóllét elősegítése azáltal, hogy megálljt parancsolunk a betegségeinknek. Ennél azonban fontosabb az egészséges környezet – szervezet – megteremtése, amelyben a lélek beteljesítheti küldetését.
Mindannyian valamilyen céllal vagyunk itt. Ahogy én látom, a valódi egészség nem csupán a betegségek diagnosztizálásáról vagy az élet öncélú meghosszabbításáról szól. Sokkal inkább arról, hogy felfedezzük, kik is vagyunk valójában, vegyük észre a lehetőségeket a fejlődésre és a változásra, és figyeljünk oda arra, hogy mi dobogtatja meg a szívünket.
Ez a szemlélet tükrözi az életfilozófiámat: minden egyén egy nagyobb egész része. Ahogy szervezetünkben a sejtek együttműködnek az élet fenntartása érdekében, úgy minden élőlény összekapcsolódik és együtt alkotja azt a világot, amelyben élünk. Ezért mindannyian egyszerre vagyunk egyediek és nélkülözhetetlenek. A betegség és a gyógyítás – illetve az élet – ezen átfogóbb és teljesebb elképzelésének megértéséhez fel kell ismernünk, hogyan is működik valójában a jóllét. A hagyományos orvostudomány felfogásával ellentétben az orvosok nem gyógyítják meg a betegeket; csak a betegek képesek meggyógyítani önmagukat. Orvosként a szakértelmünket, a tudásunkat és a leleményességünket latba vetve kezeljük a betegeinket. Fontosak nekünk az emberek, törődünk velük, és ezt az együttérzést csatornázzuk a munkánkba. Ez a mi szent hivatásunk ezen a Földön. Mégis, a legjobb orvosok tudják, hogy a valódi gyógyulás belülről fakad.
Ezt meglepő lehet egy orvostól olvasni, de számomra nem idegenek az egészséggel kapcsolatos alternatív nézetek. Oszteopátiás orvosok gyermeke vagyok – édesanyám volt az első nő, aki oszteopátiából diplomázott, édesapám pedig oszteopata végzettséggel is rendelkezett az általános orvosi diplomája mellett.2 Indiában nőttem fel, ahol szélesebb körű tapasztalatokra tettem szert, mint a legtöbb évfolyamtársam az orvosi egyetemen. Az 1950-es évektől kezdve férjemmel, dr. Bill McGareyvel olyan gondolatokat kutattunk és osztottunk meg, amelyek akkoriban újszerűnek számítottak: hogy létezésünk mélyebb szinten összekapcsolódik másokkal; és hogy életünk személyes és kollektív fejlődésünk, valamint gyógyulásunk része. Bill és én is tagjai voltunk annak a kis csapatnak, amely 1978-ban megalapította az Amerikai Holisztikus Orvosi Szövetséget azzal a céllal, hogy a modern nyugati orvoslásba integráljuk a – testet, elmét és lelket egy egységként kezelő – holisztikus szemléletet. Azóta is elkötelezetten képviselem ezt a küldetést.
Már az elején fontos leszögezni, hogy a holisztikus orvoslás nem feltétlenül azonos az alternatív gyógyászattal; számos megközelítést foglal magában, beleértve a modern vagy nyugati orvoslásként ismert allopátiás kezeléseket is.
A holisztikus orvoslás kifejezés nem egy adott terápiás stratégiát takar, hanem egy szemléletmódot. Lényege, hogy nem csupán a betegséget kezeli, hanem az egész embert. Az egyénre teljes és összetett lényként tekintünk, aki egyedi testi, pszichés és spirituális jellemzőkkel bír, és személyes életcéljai vannak, amelyeket az élete során meg kell valósítania. A holisztikus szó a holo görög előtagot foglalja magában, amelynek jelentése teljes, egész, és azt a gondolatot tükrözi, hogy minden egyes emberi lélek tökéletes, a test pedig arra szolgál, hogy segítse a lelket a feladatai elvégzésében. A betegségek és a tünetek – az egyszerű fájdalmaktól az áttétes rákig – mind ennek a tökéletes rendszernek a részei. Az, hogy a testünk hol sérült, útmutatást nyújt ahhoz, hogy pontosan hol van szükség a lélek következő fejlődési lépésére.
Így aztán ha valaki egy fejfájással keres fel, lehetséges, hogy az álmairól fogom kérdezni, ha pedig krónikus betegséggel fordul hozzám, előfordulhat, hogy a viziten arról lesz szó, mi történt vele gyerekkorában. Ez az oka annak, hogy sok páciensem nemcsak testi problémákkal fordul hozzám, hanem érzelmi és spirituális kihívásokkal is. Mindannyian egy-egy összetett ökoszisztéma vagyunk – gondolatok, érzések, hiedelmek és testi érzetek összessége, amelyek mind hatással vannak egészségi állapotunkra. Engem nem csupán az érdekel, hogyan enyhítsem pácienseim tüneteit, hanem az is, hogyan segíthetek nekik abban, hogy az aktuális nehézségeiket egy tágabb perspektívában, fejlődési útjuk részeként lássák.
Az élet kihívásai arra a részünkre mutatnak rá, amely készen áll a változásra. A szenvedés pedig – mely ezen kihívásoknak egy akut formája – vijjogó szirénaként ragadja meg a figyelmünket. Azt sikítja: „Ébredj fel! Figyelj oda! Dolgod van!”
Természetesen mindannyian arra törekszünk, hogy elkerüljük a szenvedést, és így is kell tennünk. De ha kíváncsisággal fordulunk a saját szenvedésünk felé, és feltesszük a kérdést, hogy mit taníthat nekünk, akkor az új értelmet nyer. Ez igaz a szenvedés minden formájára – legyen szó testi, érzelmi vagy spirituális szenvedésről.
Amikor a holisztikus orvoslás azt állítja, hogy az elme befolyással van a testre, egyesek attól tartanak, hogy ezzel azt mondjuk: a páciens maga idézte elő a betegségét. Mások azt hallják ki a szavainkból, hogy ha tanulhatunk a szenvedésünkből, akkor azt valamilyen módon megérdemeltük. Mivel tudom, hogy az emberek félreértelmezhetik ezt a megközelítést, szeretném egyértelművé tenni: senkit sem biztatok arra, hogy mártírrá váljon, és nem állítom, hogy a szenvedés megérdemelt. Azt sem mondom, hogy a nézőpontváltás önmagában elegendő a gyógyuláshoz. Ha egy csont eltörik, lehet, hogy helyre kell rakni; ha a társadalomban súlyos problémák vannak, lehet, hogy azokat gyökerestől ki kell irtani. Mégis, miközben a testünk és a világunk fizikai valóságáról igyekszünk gondoskodni, bizonyos fokú szenvedés elkerülhetetlen, ezért azt akár arra is használhatjuk, hogy utat mutasson számunkra .
Ez azért van így, mert bár jóllétünk összefügg az általunk megélt kihívásokkal, nem teljes mértékben azok határozzák meg. Sokan élnek együtt betegségekkel, akár nagy fájdalmak között, miközben továbbra is örömmel kapcsolódnak életük céljához. Mások betegség nélkül is úgy kelnek fel reggelente, hogy nem akarnak élni. Az egészségnek nem feltétele a problémamentes test, ahogy a boldogságnak sem kritériuma a problémamentes élet. Az egészség és a boldogság lényege, hogy olyan erős kapcsolatban legyünk a bennünk rejlő életerővel, hogy úgy érezzük, illeszkedünk a körülöttünk lévő világba.
A valódi egészség kulcsa a minket körülvevő világgal való aktív együttélés, amelyben mi is a világ szerves részei vagyunk. Azt jelenti, hogy együttműködünk a bennünk lévő életerővel: szeretnénk, vágyunk arra, hogy itt legyünk, és megosszuk ajándékainkat a világgal. Amikor megszületik ez a vágy, eltölt minket az érzés, hogy célja van az életünknek, és ha ezt megtaláljuk, a lelkünk bármilyen helyzetben lehet egészséges.
Ebben a könyvben végigvezetlek a belőled kiinduló gyógyulás és fejlődés útján, hogy minden napot a lehető legteljesebben élhess meg. Megosztom veled azt a hat titkot, amely segíthet ebben a folyamatban, amelyet úgy nevezek: az élet felé fordulás. Azonban végső soron te vagy a folyamat irányítója. Te éled a saját életed, és te vagy az egyetlen, aki valóban meggyógyíthatja azt. Az egészséged és az életerőd – és igen, az életcélod és a boldogságod is – azon múlik, hogy sikerül-e kialakítanod önmagaddal egy olyan orvos-beteg kapcsolatot, amelyben figyelmesen megállapítod, mi táplál és mi okoz örömet a számodra, és mintegy receptre felírod magadnak a terápiát, amelyre a leginkább szükséged van.
Ha egyetlen mondatba akarnám sűríteni életem munkásságát – és e könyv megírásának célját –, az így szólna: Ahhoz, hogy igazán élhessünk, meg kell találnunk magunkban az életerőt, és energiánkat annak irányába kell fordítanunk. Ez a szemléletváltás arra hív bennünket, hogy teljes szívvel szembenézzünk mindennel, amit az élet hoz, és aktívan részt vegyünk benne. Most talán azt gondolod: Én már most is részt veszek az életemben! Hiszen én élem! De amire én gondolok, az egy olyan örömteli, tudatos részvétel, amely áthatja minden lélegzetvételünket és minden pillanatunkat. Táncra kelni magával az élettel, megtalálni önmagunkban azt az erőt és pozitív hozzáállást, amely segít tovább folytatni ezt a táncot, bármit is hoz az élet. Amikor nehézre fordulnak a dolgok, nem kezdjük el húzni a lábunkat, hanem kíváncsisággal fordulunk feléjük, és még nagyobb lendületet veszünk. Mert még a legnagyobb kihívások közepette is lehetőségünk van a hála megélésére.
A könyvben bemutatok néhány rendkívüli pácienst, akiket megtiszteltetés volt támogatni a lelkük céljaihoz való kapcsolódásban, az öröm mélyebb átélésében és a sokszor egészen valószerűtlen forrásból érkező szeretet és gondoskodás elfogadásában. Egyes esetekben úgy tűnt, a gyógyulásuk maga volt a csoda, ám a látszólagos csodák mögött tudományos okok álltak. Ennek része volt az is, hogy összhangba kerültek a bennük rejlő életerővel.
Látni fogod, hogy mindegyiküknek aktívan részt kellett vennie a saját gyógyulásában. Tudatosan változtatniuk kellett a szemléletmódjukon, annak az életerőnek a kiaknázásával, amely a rendelkezésükre állt. Egyesek felépültek testi betegségeikből, míg mások megtanultak békében együtt élni valamilyen krónikus állapottal. Volt, aki meghalt, míg mások majdnem olyan sokáig éltek, mint én magam. Ám mind közelebb kerültek a lelkük egészségéhez. Újra kapcsolatba léptek azzal, amiért érdemes élniük – és valóban jól éltek.
A praxisomból vett történetek mellett megosztom majd néhány olyan élményemet is, amelyek a klinikán kívül estek meg velem. Szokatlan életutam során a világ számos vidékére eljutottam, és elég hosszú ideje élek ahhoz, hogy bőven legyen mesélnivalóm. Az életemben éppoly sok értelmet találok anyaként, nagymamaként és dédnagymamaként – sőt, mostanra már üknagymamaként is –, mint orvosként, ezért erről is megosztok majd néhány részletet. Minden egyes nap tanulok valami újat, és sok lehetőségem volt arra, hogy a gyakorlatban is alkalmazzam azt, amit hirdetek.
Az élet azzal is megáldott, hogy kivételes emberek voltak hatással személyiségem alakulására. Bemutatom a szüleimet, dr. John Taylort és dr. Magdelene Elizabeth (Beth) Siehl Taylort, akik úttörő oszteopaták és mélyen hívő emberek voltak. Életüket a nélkülözők kezelésének szentelték Indiában, ahol engem és négy testvéremet a két világháború között felneveltek. A testvéreim közül kettőt is megismerhetsz majd – dr. Carl Taylort és Margaret Taylor Courtwrightot, akik az utolsó pillanatig örömmel és derűvel fogadták az élet kihívásait. Találkozhatsz megalkuvást nem ismerő Belle nagynénémmel és szeretett bébiszitterünkkel, Harday-jel, akit Ayah-nak hívtunk. (Ayah és férje, Dar, aki szakácsként dolgozott nálunk, gyakorlatilag családtagok voltak számunkra, de tisztában vagyok vele, hogy ma már máshogy neveznénk ezt a helyzetet.) Ezenkívül olyan ismert, úttörő munkát végző közéleti személyiségekről is szó lesz, akiknek az élete szerencsés módon keresztezte az enyémet.
Ahogy a pácienseim és az én életem történetét olvasod majd, remélem, a saját életed értelme is mind jobban kibontakozik számodra. Célom, hogy segítsek feltárni, mi zajlik benned, hogy jobban megértsd a saját egyedi tested és lelked, és kezedbe vehesd a saját életedet és gyógyulásodat. Több ezer pácienst kezeltem életem során, és soha nem találkoztam két egyforma emberrel. Te is a magad útját járod. A lelkednek saját szent küldetése van, amelynek a te egyedi és ragyogó tested ad otthont – és ezt a folyamatot egyedül te irányíthatod.
Ezeken a történeteken keresztül személyes szinten kapcsolódhatsz a hat titkomhoz. Az életfilozófiám nagy része valaha a közmegegyezéses igazság peremén húzódott meg, de a tudomány kezd felzárkózni! Fontosnak tartom a tudományt, mert világos, kézzelfogható módot kínál a világ megértésére. Tudománypárti vagyok azért is, mert kérdéspárti vagyok – szeretek a dolgok mélyére nézni és megfejteni őket. Ugyanakkor azt is látom, hogy a tudománynak nagyon sok mindenre nincs még magyarázata. Mindig érdemes feltenni a kérdéseinket, akkor is, ha még nem ismerjük rájuk a válaszokat.
Abban is segíteni fogok, hogy ezt a hat titkot a szívedben és a testedben is elmélyítsd egy sor egyszerű gyakorlat segítségével. Mindegyik titokhoz tartozik egy rövid, elmélkedésre hívó gyakorlat, amelyet úgy végezhetsz el, ahogy neked a legjobban megfelel – séta közben, lejegyezve a gondolataidat, vagy bármilyen más módon, ami testhezálló számodra. Ezek nem csodaszerek, de segítenek a legtöbbet kihozni abból, ami adatott nekünk. Semmiképp se tekintsd őket házi feladatnak! Én mindig is utáltam a házi feladatokat. Inkább csak egyszerű, a mindennapokba illeszthető szokások, amelyek segíthetnek egy új, holisztikus szemléletet kialakítani arról, hogy mit is jelent jól élni.
Ha eleget gyakorlod őket, idővel remélhetőleg szokássá válnak, és beépülnek a mindennapi életedbe. Nyugodtan alakítsd őket a saját igényeid szerint, mert ha csak egy dolgot viszel magaddal ebből a könyvből, remélem, az ez lesz: képes vagy a saját kezedbe venni az egészségedet és gyógyulásodat, az életedet és tanulásodat. Úgy gondolom, nem elég csak beszélni ezekről a gondolatokról, hanem mindezt meg is kell élni – akkor válnak valóságossá, ha a testünkben is érezzük őket. Ezért miközben ezekről a témákról gondolkodsz, egyszerű módszereket kínálok arra, hogy kézzelfogható tapasztalattá alakítsd őket.
Ha kézbe vetted ezt a könyvet, már elindultál az úton, hogy mélyebb összhangba kerülj a lelkeddel és kapcsolódj az életcélodhoz. Ezt azonban egyikünk sem tudja egyedül megtenni – különösen nem manapság.
Életünk során sokszor találjuk szembe magunkat mély, égető kérdésekkel. Ki is vagyok én valójában? Miért vagyok itt? Hogyan töltsem a napjaimat – mit csináljak és kivel? Amikor mindez véget ér, mitől fogom úgy érezni, hogy érdemes volt élnem? Napjainkban, amikor körülvesz minket a bizonytalanság, ezek a kérdések fontosabbak, mint valaha.
Szeretném, ha hozzáférnél ahhoz a mélyen benned rejlő bölcsességhez, amelynek örömet okoznak ezek a kérdések, és nem akarja elsietni a választ. Segítek, hogy meglásd, milyen lehetőségek nyílnak meg előtted, amikor a saját igazságodhoz kapcsolódsz – akármit is mondanak róla mások.
Mielőtt azonban belevágnánk, szeretnék elmesélni egy történetet.
Az 1930-as évek elején a családommal vonattal utaztunk Delhiből Bombaybe (a mai Mumbaiba). Nagyon sajnáltam magam, hogy vissza kell térnünk az Egyesült Államokba, ahol majd vasalt ruhákban kell járnom, viselkednem kell, és sok más olyan dolog vár, amelyet vadóc szívem elviselhetetlennek érzett. Végre volt egy tanárom, akit kedveltem, és lesújtott, hogy el kell válnom tőle. A szüleim azonban biztosítottak arról, hogy hamarosan visszatérünk. Szabadságra engedték őket a szolgálatból, és az édesapám családjának kansasi búzafarmja közelében készültünk megszállni. Mit sem sejtettem arról, hogy mire odaérünk, elkezdődik a nagy gazdasági világválság, amely több mint két évre odaláncol minket – kilencévesen még nem értettem az ilyen dolgokat. Csak annyit tudtam, hogy elhagyjuk Indiát, el kell búcsúznunk Ayah-tól és Dartól, és egy olyan távoli országba indulunk, ahol addig csak egyszer jártam, és amire nem is emlékeztem.
Piszkos arcomat az ablak rácsaihoz nyomtam, miközben figyeltem, ahogy szeretett szülőföldem tovatűnik. Ekkor a vonat lassítani kezdett. A vasúti sínek mentén tömeg gyűlt össze, egy előtte haladó menetet követve. A nők ünnepi ruhájukat viselték, a gyerekek pedig táncoltak és virágokat dobáltak. Elöl, az első osztályú kocsikban az utasok továbbra is kimérten ültek, mintha semmi sem történt volna. A harmadosztályon viszont, ahol mi ültünk, az emberek kimásztak az ablakon, és szaladtak, hogy csatlakozzanak a tömeghez; mások a vonatkocsik tetején rohantak végig, hogy csak úgy dübörgött a fém a lábuk alatt.
Ahogy a vonat egészen lelassult és utolérte a felvonulást, megláttuk a felvonulókat. Az élen egy alacsony férfi ment, aki egyszerű fehér dhotit – egy derekára és combjára tekert kendőt – viselt, és egy fából készült botot, úgynevezett larthit tartott a kezében. Bár a nap perzselően tűzött rá, ő könnyed léptekkel, örömmel és teljes odaadással haladt előre, tökéletes összhangban az életével és életcéljával. Addigra az emberek elkezdték kiáltozni a nevét, de én már magamtól is tudtam, hogy azt a legendát látom, akiről a szüleim olyan tisztelettel beszéltek, a férfit, aki felemeli népét az elnyomásból, hogy kezükbe vegyék a saját sorsukat: Gandhit.
A vonat megállt, és a hosszú órákig tartó monoton zakatolás után a hirtelen csend szinte áramütésként hatott. Ebben a pillanatban egy gyerek szaladt oda a mahatmához, virággal a kezében. Gandhi lehajolt, és átvette tőle. Az egész lényéből szeretet sugárzott. Felállt, hogy folytassa útját a menet élén, és hátranézve végigfuttatta szemét a tömegen: nem csupán a földön és a vonatkocsik tetején állókon, de rajtunk is, akik az ablakrácsokhoz szorítottuk az arcunkat. És esküszöm, egy pillanatra egyenesen az én szemembe nézett.
Sokféle szeretetet ismertem meg életem során. De az a szeretet, amely abból az emberből sugárzott, örökre velem marad. Olyan érzés volt, mintha meglátta volna bennem azt a szomorúságot, amelyet India elhagyása miatt éreztem, a félelmeimet, a reményeimet – és mindezt elfogadta. Felejthetetlen szeretettel nézett rám – egészen a lelkem mélyére látott.
Aztán megfordult, és tovább vezette a menetet.
Ez volt Gandhi történelmi jelentőségű „sómenete”, a Szatjágraha, az erőszakmentes tiltakozás a britek rendkívül magas sóadója ellen.
Ha most egyetlen dolgot adhatnék neked, az ugyanez a felejthetetlen szeretet lenne, amely felismeri és tökéletesen elfogadja mindazt, aki vagy. Ez a szeretet a jövő reményét hordozza magában. Értelmet ad az élet leckéinek, a lehetetlennek tűnő küzdelmeknek, és jelzi azt a fordulópontot, amelynél az életerő felgyűlik, és átsegít minket egy új paradigmába.
Te, aki most ezeket a sorokat olvasod, kérlek, tudd, hogy mélységes tisztelettel tekintek arra, amiért erre a világra érkeztél. Fontos számomra mindaz, amin keresztülmentél, és szívből jövő reménnyel tekintek arra, ami előtted áll. Hat titkommal utat mutathatok számodra, felajánlva a világ minden szeretetét.
A többi rajtad áll.