Amikor valami negatív módon ragadja meg a figyelmedet, választhatsz: eltávolodsz az adott tevékenységtől, személytől, gondolattól, helytől, vagy kitartasz mellette? Ha úgy döntesz, hogy kitartasz mellette, egy dolgot tehetsz: megtalálod benne azt, ami pozitív, és azt kezded el táplálni. Arra fordítsd a figyelmedet, ami valóban számít. Ne ülj ott és vívj háborút az élettel a negativitás közepette – inkább add bele a legjobbat, ami tőled telik.
A találkozásunk előtt néhány évvel Barrynél krónikusfáradtság-szindrómát diagnosztizáltak. Addigra már a hetvenes éveiben járt, és nemrég lett nagypapa. A krónikusfáradtság-szindrómát gyakran okozza valamilyen lappangó vírus, például az Epstein-Barr, vagy kullancs által terjesztett baktériumok, például a Lyme-kór okozói. De sok ember szervezetében jelen vannak ezek a vírusok vagy baktériumok, és mégsem szenvednek hosszú távú betegségtől; valahogy az ő energiájuk más irányt vesz. Ezért, amikor ilyen betegséget kezelek, nemcsak a kórokozót nézem, hanem azt is, hogy a páciens hogyan és hova irányítja az energiáját.
A rendelőmben Barry mélyen belesüppedt a székbe. Idősebbnek tűnt, mint egy hetvenes éveiben járó férfi – nem fizikailag, bár természetesen a haja fehér volt, a bőre pedig petyhüdtebb, mint amilyen korábban lehetett.
Beszámolt nekem a tüneteiről. Akármennyit is aludt, az energiája nem tért vissza. Egyre többször találta magát a nappalijában lévő dönthető fotelben üldögélve, napközben is a híreket nézve. Amit régen közösen csináltak, azt a felesége egyedül folytatta: gondozta a kertet, és továbbra is eljárt a szokásos heti bridzspartikra a barátaikkal.
– A feleségem is kicsit lassabb már, mint harminc éve voltunk, de azért jól működik – mondta. – Mármint úgy működik, ahogy én biztosan nem. Felkel reggel, és tesz-vesz, ide-oda megy, felhívja a barátait, és órákon át beszélgetnek. Én meg arra gondolok: ennyi lenne? Ezek az „aranyévek”? Néha elgondolkodom: lehet, hogy egyszerűen csak… öreg vagyok? – mondta, miközben a szeme elkerekedett, mintha hirtelen elszégyellné magát, amiért egy nála húsz évvel idősebb embernek teszi fel ezt a kérdést.
Emlékeztem, hogyan lépett be a helyiségbe: kicsit húzva a lábát, beesett vállal. Valami kétségkívül történt vele. Mintha az életenergiája elfolyt volna mellette; az élet körülötte zajlott, de nem volt részese, és nem pusztán a kihagyott kártyapartik miatt.
– És mire fordítja az energiáját? – kérdeztem.
Barry felhorkant és vágott egy kis grimaszt.
– Milyen energiát? – mondta szárazon. Aztán mégis elmosolyodott és visszakérdezett:
– De tényleg, mit ért azon, hogy „mire fordítom”? Az orvos azt mondta, pihennem kell.
– Persze, igen, de amikor épp nem pihen, akkor olyan dolgot csinál, amit szeret? Élvezi azt, amivel az időt tölti? Amibe energiát fektet, az feltölti energiával?
– Azt hiszem, erre még sosem gondoltam így – válaszolta, összedörzsölve az ölébe ejtett kezét. – Azt hittem, hogy spórolnom kell vele.
Idegesnek tűnt, láthatóan kellemetlenül érezte magát.
Ahogy sok más páciensemet, őt is elkezdtem a gyerekkoráról kérdezni. Szerettem volna megérteni, milyen lencsén keresztül nézi az életet. Miért félt ennyire attól, hogy kockára tegye az energiáját?
Barry elmondta, hogy az anyja nagyon kockázatkerülő volt. Bár ma már megérti, hogy ez a szorongásaiból fakadt, és nem hibáztatja érte, a gyerekkora sokban hasonlított Carl fiam kis barátjáéra, akit csak kesztyűben engedtek ki játszani. Barry anyja gyakran rákiabált, hogy ne másszon túl magasra a mászókán, és csak ritkán hagyhatta el egyedül a házat – még az udvarra se nagyon engedték ki felügyelet nélkül. Felidézett egy különösen erős emléket, amikor anyja nem engedte biciklizni a zsákutcában, ahol laktak, mert félt, hogy elüti egy autó. Nem sokkal később teljesen abbahagyta a biciklizést. Miközben a többi gyerek fel-alá száguldozott a biciklijén a városban, ő többnyire otthon maradt.
– De szerettem egyedül lenni – tette hozzá mosolyogva. Őszintének tűnt. – Csak azt az érzést nem szerettem, hogy kimaradok. Visszatekintve azt hiszem, szerettem volna felfedezni a világot.
Tinédzserként Barry már több időt töltött más gyerekekkel. Bár ezt élvezte is, azt vette észre, hogy mindig azt csinálta, amit mások. Az egyik barátja kosarazott, ezért ő is belépett a kosárcsapatba. Egy másik barátja egy adott egyetemre jelentkezett, ezért Barry is ugyanoda ment.
– Azt hiszem, nem nagyon tudom, hogy mit szeretek igazán, Gladys doktornő – mondta Barry. – Tudom, hogy mások mit szeretnek, és tudom, hogy nekem mit kellene szeretnem, de nem tudom, hogy én mit szeretek igazán. Ráadásul nem akarok senkinek csalódást okozni – különösen nem a feleségemnek.
Barry és én úgy döntöttünk, hogy rá kell jönnünk, mit szeretne, még ha ez csalódást is okozna a feleségének.
Elkezdtünk arról beszélgetni, hogy mire fordíthatná az energiáját ahelyett, hogy semmire sem fordítja. Rögtön megjegyezte, hogy a hírek nézése nem tesz jót neki, ezért a fotelben töltött időt elkezdte arra használni, hogy megírja az élete történeteit. Amikor megírta az összes történetet, amelyre csak vissza tudott emlékezni, elkezdett újakat kitalálni: elképzelte, hova utazhatott volna, ha bátrabban fedezi fel a világot, és mi mindent csinált volna ott. Szívesen olvasta fel ezeket a történeteket a felnőtt gyerekeinek és az unokáinak.
Mivel nyugdíjasként szabadon rendelkezhetett az idejével, elkezdett egész hónapokat „kivenni” – ilyenkor elvonult egy kis erdei házikóba, vagy elment egyedül egy tengerparti vakációra. Olyan helyekre utazott, ahol még sosem járt, és még egy nemzetközi utat is lefoglalt. Barry felesége közben belefáradt, hogy egyedül gondozza a nagy kertet, ezért úgy döntöttek, kisebb helyre költöznek, ahol ő egy kisebb kertet ápolhat, míg Barry utazgat.
Körülbelül egy évvel később Barry visszajött hozzám, és elmondta, hogy sokkal több energiája van. A magányos útjain – több mint hatvan év után először – újra elkezdett biciklizni. Élvezte az írást és az írásai csiszolását. Igaz, még mindig többet pihent, mint negyvenévesen, de már nem volt folyton kimerült. Ehelyett úgy érezte, az élete tele van tartalommal, a pihenés óráit pedig tervezgetésre használta.
Ráadásul – tette hozzá örömmel – a felesége is boldogabbnak tűnt. Amíg ő éveken át a fotelben üldögélt, a nő egyre többet vállalt át a közös feladataikból, és ő is belefásult a mindennapok rutinjába. Örült, hogy kisebb a ház és a kert. Élvezte, hogy van ideje önmagára is. Ráadásul nagyon megkönnyebbült, hogy már nem az ő életereje megy el arra, hogy Barryt megpróbálja boldoggá tenni, hanem végre maga vállalt felelősséget ezért. Ahogy Barry mesélte, a házasságuk kisebb reneszánszát élte, még a gyerekeik is észrevették, mennyivel élettelibbnek tűntek mindketten.
A hetvenes éveiben járó Barry elkezdte az energiáját olyan dolgokra fordítani, amelyek örömtelivé és tartalmassá tették az életét, eközben pedig észrevette, hogy az energiája visszatér hozzá. Újra megszerette az életet, és testileg is egyre jobban érezte magát. Kártyázni viszont nem ment el többet. Kiderült, hogy a bridzsben nem leli örömét. A felesége elhívta a húgát bridzspartnernek, Barry pedig a kártyapartik ideje alatt hosszú bicikliutakra ment a napsütésben. Ha úgy érzed, nincs energiád az élet által eléd állított feladatokra, érdemes lehet Barry példáját követni, és megkérdezni magadtól: egyáltalán szeretnéd-e ezeket a dolgokat csinálni? Örömet okoznak? Lemerítik az energiádat vagy feltöltik? Növelik benned a szeretetet? Feltöltenek nektárral? Közelebb visznek másokhoz? Segítenek abban, hogy igazán élőnek érezd magad? Ha ezekre a kérdésekre nem jönnek könnyen a válaszok, gondold végig az öt másik titkomat. A segítségükkel érezd, ahogy átáramlik rajtad az életerő. Aztán térj vissza a kérdésekhez, és nézd meg, változott-e valami.
Ha ezzel megvagy, ideje meghozni néhány döntést. Mit szeretnél tenni? Hogyan akarod ezt megoldani? Mit szeretnél még kipróbálni, felfedezni, tanulni, megismerni?
Az is segíthet, ha kicsit átalakítod a napi rutinodat. Találj rá és hangolódj rá az élet ritmusára. A napirended apró változásai is emlékeztethetnek rá, hogy te magad vagy az energia forrása, és a tevékenységeid, kapcsolataid csak segítenek abban, hogy tovább növeld a már amúgy is rendelkezésedre álló életerőt. Figyeld meg, milyen téves hiedelmeket hordozol arról, hogy kerülni kell a kockázatokat, vagy hogy nem fogod tudni fedezni a szükségleteidet. Javadra szolgálnak ezek? Hogyan segíthetne egy nézőpontváltás abban, hogy alakíts rajtuk?
Amikor így teszünk, visszatalálunk a minket körülvevő természet áramlásába. Felismerjük, hogy a nap minden reggel felkel, és nem aggódik amiatt, hogy elfogy az energiája, mert tudja, hogy ő az energia forrása, és ez az energia végtelen. Amíg van élet, van energia is. Rajtunk múlik, hogy arra fordítsuk, ami számít.