Már közel jártam a könyv befejezéséhez, amikor volt egy álmom.
Valamilyen díjátadó gálán voltam, ahol át kellett vennem egy díjat. Az emberek nagy kör alakú asztalok mellett ültek, és valaki beszélt a színpadon. Az én asztalom a terem hátsó részében állt. A színpadon álló ember bemutatott, és felhívott a színpadra, hogy vegyem át a díjat. Felálltam, miközben a teremben mindenki rám nézett és tapsolni kezdett.
Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy egy hosszú ruhát viselek, amin hátul a nyakamtól a derekamig tartó gombsor húzódik. Ugyanebben a pillanatban az is tudatosult bennem, hogy a ruha nincsen begombolva.
Megdermedve álltam. Hogyan sétálhatnék végig a termen kigombolt ruhában? Nem értem el a gombokat, de még ha sikerült is volna, túl sokáig tartott volna egyenként begombolni őket. Mindenki engem nézett, és várták, hogy felmenjek a színpadra, megtenni azt, amiért jöttem.
És mégis, a hitem szólított. Hívott a remény. Valami rajtam túlmutató, mélyen bennem élő igazság arra indított, hogy akárhogy is, de elinduljak. És így is tettem.
Ahogy elléptem az asztalom mellől, meglepődve éreztem, hogy valaki odanyúl a hátamhoz, és begombolja az alsó gombot.
Tettem még néhány lépést, és éreztem, hogy egy másik kéz begombolja a következőt.
Csak mentem tovább, a teremben mindenki tapsolt, és aki mellett csak elhaladtam, begombolt még egy gombot a ruhámon. Mire a színpadhoz értem, nyakig be voltam gombolkozva. Megkönnyebbülést és hálát éreztem. Tudtam, hogy meg tudom tenni, amiért a gálára jöttem: felmenni a lépcsőn, szólni egy pár szót, mosolyogni, és elfogadni a díjat, amit kiérdemeltem.
De ahogy az álom megmutatta, egyedül nem lettem volna képes erre. Talán egyikünk sem egyedül érdemel ki semmit. Talán a legnagyobb eredményeinket közösen érjük el, a másokhoz való kapcsolódásban. Az én életem legalábbis egyértelműen így alakult. Nem csodálatos ez?
Egyesével szeretném kifejezni mély hálámat mindenkinek, aki begombolt egy-egy gombot, hogy be tudjam fejezni ezt a könyvet. Általuk vált lehetővé, hogy megosszam a világgal ezeket a felismeréseimet. Ez a könyv csak az ő segítségükkel születhetett meg.
Köszönöm édesanyámnak és édesapámnak, dr. Beth Siehl Taylornak és dr. John C. Taylornak, akik nem csupán a feltétel nélküli szeretetet ismertették meg velem, de annak az orvoslásban betöltött szent szerepét is. Hálás vagyok azért, hogy három olyan nagyszerű fiútestvérrel nőhettem fel, mint John, Carl és Gordon, és hálás vagyok a nővéremért, Margaretért, aki a halála napjáig a legkedvesebb barátom maradt. Köszönetet mondok a világ legjobb dadusának és a férjének, Darnak, aki nyílt tűzön sütötte a születésnapi tortáinkat, és egy egész életre megszerettette velem a curryt. Köszönöm a falusiaknak, a gyerekeknek és mindenkinek, aki segített a táborokban, akik megmutatták, mennyire szerethető az egyszerű élet. Hálás vagyok Belle néninek, aki emlékeztetett rá, hogy kitartó legyek, és ne adjam fel a reményt, valamint Harry Deannek, akinek mindig is csodáltam a kalandvágyát. Köszönöm Miss McGee-nek, hogy megtanított olvasni, és végig biztatott kamasz- és fiatal felnőtt koromban is. Ők segítettek csodálatossá tenni a gyerekkoromat, amiből kinőhetett egy csodálatos élet.
Köszönet Jadwiga Kushnernek, a főiskolai legjobb barátomnak, aki úgy énekelt, mint egy valódi angyal, és dr. Jacqui Chavalle-nek, francia szobatársamnak, aki nemzetközi gyökereivel segített, hogy kevésbé érezzem magányosnak magam.
Hálás vagyok Lou, Clara és Lydia nagynénéimnek és a cincinnatibeli Siehl családnak, akik annyi támogatást nyújtottak Margaretnek és nekem a szüleinktől távol töltött főiskolai évek alatt. Köszönöm Albert és Louise Hjerpének, akik nélkül sosem ismertem volna meg Bill McGarey-t, és akik csodálatos nagynénémmé és nagybátyámmá lettek a házasságunk által.
Örökké hálás leszek a legnagyszerűbb házvezetőnőnek, akit Ayah után megismertem: Mrs. Cain Wellsville-ben jött a megmentésünkre, és német gyökereiből adódó háztartási nézetei, kenyérsütési tehetsége és szigorú gyereknevelési elvei átsegítettek minket életünk legmozgalmasabb időszakán. Köszönet sógoromnak és sógornőmnek, John és Irma McGarey-nek, akik az évek során kedves barátaim lettek. Övék volt a Tastee Freez, de a gyerekeim számára még ennél is nagyobb fegyvertény volt, hogy televízióval is rendelkeztek. Hálás vagyok a fiuknak, John B. McGarey-nek a személyes és szakmai támogatásáért. Sógoromnak és sógornőmnek, Bob McGarey alezredesnek és feleségének, Jane-nek, akik mindig ott voltak, ha szükségem volt rájuk. Köszönöm még wellsville-i kollégáimnak is, dr. Bill és Edith Gilmore-nak, akik mellettem álltak a nehéz időkben.
Lester és Billie Babcoke Arizonába költözésünk után is jó barátok maradtak, és ők mutattak be Edgar Cayce-nek. Mindig is mélységes hálával gondolok Edgar Cayce-re, akinek a tanításai olyan nagy hatással voltak a világlátásomra. Büszke vagyok rá, hogy a fia, Hugh Lynn Cayce kedves barátommá vált, akinek szintén hálás vagyok. Nagyra értékelem azt, ahogy Charles Thomas Cayce és Kevin Todeschi életben tartják Hugh Lynn munkáját. Köszönet Peter és Alice Riddle-nek, akik a tágabb családunk részévé váltak azokban az években. És itt meg kell említenem mindenkit, aki évről évre tagja volt az Association for Research and Enlightenment (ARE) nevű egyesületem istenkereső beszélgetőkörének, és egy életre a barátommá vált. Hála dr. Norman Shealynek, dr. Evarts Loomisnak és dr. Gerald Looneynak, akik Bill-lel és velem megalapították az American Holistic Medical Association (AHMA) egyesületet a kaliforniai Hemetben, valamint a sok csodálatos embernek, akik az évtizedek során az AHMA körül jöttek-mentek. Esélytelen, hogy mindenkit név szerint említsek itt, úgyhogy csak így egyben szeretném kifejezni a hálámat a rengeteg csodálatos orvosnak, akik részesei voltak annak a paradigmaváltásnak, amely a holisztikus orvoslás melegágya lett. Tudjátok, kik vagytok.
Az ARE klinika számtalan ember életét volt képes megérinteni; sokan közülük tanulni jöttek, és továbbvitték a tanultakat a nagyvilágba. Szívből köszönöm a sok-sok embernek, akik részt vettek az ARE klinika munkájában orvosként, műszaki szakemberként, ápolóként, terapeutaként, irodai munkatársként, páciensként, önkéntesként és mecénásként.
Köszönet Carl bátyámnak és a Future Generations szervezetnek, hogy segítettek a külföldön végzett munkámban. Világszerte mindenkinek, aki megérintett, tanított, formált és szeretett engem az évek során – köszönöm.
Hűséges önkéntes titkárnőmnek, Grace Page-nek, aki mindig kitartó odaadással támogatott, hogy ne tévesszem szem elől a céljaimat, nagy ölelést küldök a síron túlra.
Nehéz szavakba önteni, milyen sokat jelentenek azok, akik részt vettek a Scottsdale Holistic Medical Group megalapításában, különösen George Andres, Reni Simon és Joe Kalish, akiknek köszönhetően két hét alatt működőképesek lettünk, és Helene lányom, aki a mai napig ennek a csodálatos gyógyító otthonnak a szíve és lelke. És azoknak is, akik valaha ott dolgoztak vagy jártak nálunk, örökké hálás leszek.
Köszönöm azoknak, akik részt vettek a Beth Taylor Foundation megalapításában, amely egy időben Gladys Taylor McGarey Medical Foundation néven folytatta a tevékenységét, ma pedig Foundation for Living Medicine néven működik, és mindenkinek, akik valaha dolgoztak ennek a csodálatos szervezetnek a kuratóriumában; túl sokan vannak, hogy név szerint említsek mindenkit, de Bobbie Woolf, Jerome Landau, Fern Stewart Welsh, Barbara Heinemann és Rose Winters vezetői készségei nélkül ez a hihetetlen szervezet nem lenne az, ami, ezért különösen hálás vagyok nekik.
Tisztelettel adózom azoknak, akik megosztották velünk zenei tehetségük áldásait – különösen Joyce Buekersnek, Steve Halpernnek és Steve McCartynak.
Köszönet azoknak, akik mindig túlláttak a jelen korlátain, és mellettem álltak érzelmi, gyakorlati, spirituális és pénzügyi támogatásukkal, ahogy Ann McCombs, Dianne Schumacher, Mary Ann Weiss és Frances Tesner – nélkületek nem ment volna.
Hálás vagyok dr. Katey Hausernek, aki segített, hogy az üzenetem az Instagramon is elérjen másokat, és John Marshallnak, aki évtizedeken át gondoskodott a masszírozásomról. És minden szakembernek, aki tanult tőlem, és aki továbbvitte a külvilágba mindazt, amit én magam tanultam: a ti erőfeszítések nélkül az enyém nem lenne több, mint egy kártyavár.
A tengernyi konferencia minden szervezőjének és résztvevőjének, amelyen valaha részt vettem – olyan sokat tanultam mindegyiken. Bízom benne, hogy mások is.
Sok barátomnak Scottsdale határain belül és azon túl – olyan mérhetetlenül sokat jelent a szeretetetek: Mantosh Devji, Doris Solbrig, Rita Davenport, James McCready, Mimi Guineri, Marlene Summers, Linda Landau, Lindsey Wagner és Dianne Ladd. És mindenki másnak is, akit nem említettem név szerint: köszönöm.
Kincsként őrzöm a házasságomat dr. Bill McGarey-vel, és egyetlen percét sem bánom. Mélységesen hálás vagyok az együtt töltött éveinkért, ahogy a szabadságért is, amelyet megélhettem, miután elváltak útjaink. Ez a közös idő rendkívül fontos része volt az életemnek, ahogy sok más ember életének is – és tökéletesen illeszkedik a nagyobb egészbe.
Ennek a nagyobb egésznek a része az általunk alapított család is. A 102. születésnapom utáni reggel arra ébredtem, hogy a gyerekeim beszélgetnek a földszinten, és azt gondoltam: talán meghaltam, és a mennyországban vagyok? De azt hiszem, még élek, és ezek a csodálatos, hetvenes éveikben járó gyerekek tényleg az enyémek. Hálás vagyok hat gyermekemnek és a társaiknak: ők dr. William „Carl” és Deedee McGarey, dr. John és dr. Bobbie McGarey tiszteletes, Analea McGarey gyógytornász, Robert McGarey és Lia Nelson, dr. Helene Wechsler és Nick Ligidakis, valamint dr. David és dr. Lee McGarey. Köszönet minden unokámnak: Gabriel Taylor, Julia McGarey, Timothy McGarey, John McGarey, dr. Martha McGarey, dr. Daniel Wechsler, dr. Andrew Wechsler, dr. Hannah Rabinovich, Jessica McGeverly és David McGarey. A mai napig mindennap tanulok valamit (egyelőre még csak) tizenkettő dédunokámtól, csakúgy, mint a már érkező ükunokáktól.
Ez a könyv nem született volna meg az ügynököm, Douglas Abrams ösztökélése nélkül, aki a kezdetektől hitt bennem. Hálás vagyok neki, valamint Rachel Neumann-nek, Sarah Rainone-nak és az Idea Architects minden más munkatársának. Köszönet illeti Jennifer Chan Trent, akinek kulcsszerepe volt abban, hogy a könyvemet befogadja az Atria, valamint Esme Schwall Weigandot, akinek első interjúi és jegyzetei segítettek letisztázni, mit is szeretnék. Köszönöm Michelle Herrera Mulligannek, szerkesztőmnek az Atria Booksnál, aki gondolt egy merészet, teljesen átvariálta a formátumot, és ezzel még jobbá tett mindent. Köszönöm Sarah Wrightnak a zseniális szöveggondozást és Lynn Andersonnak az aprólékosságát. Külön köszönet a fiamnak, Johnnak, aki megszervezte ezt az egészet. Hálás vagyok Kathryn Chandika Liedelnek, aki látta a lelkemet, így értelmet tudott adni a szavaimnak, és mindezt lejegyezte.
Az életem minden nehézségének, amelyek tanítómesterként szolgáltak, és mindazoknak a csodálatos pillanatoknak, amelyekből nektárt meríthettem, hogy szembenézzek ezekkel: köszönet. Hiszem, hogy még sok csodálatos pillanat vár.